Tras una agotadora velada benéfica, volvió a su habitación, convencido de que lo peor había quedado atrás; Pero un desconocido armado irrumpió en la sala, seguido de dos hombres vestidos de negro — lo que ocurrió después sorprendió a todos
Elena pasó todo el día en el hotel, revisando listas de invitados, sentando a los asistentes y resolviendo un problema tras otro. La velada benéfica en Barcelona se suponía que iba a ayudar a un refugio local, y la chica quería que todo saliera perfecto. Solo que ahora que la música había parado hacía tiempo, los invitados se habían ido a casa y él finalmente había regresado a su habitación, soñando con nada más que unas horas de sueño.
Estaba quitándose los zapatos cuando la puerta se abrió de golpe. Un desconocido con abrigo oscuro entró tambaleándose y lo estampó inmediatamente detrás de él. Sostenía su costado con una mano y una pistola en la otra.
“No te muevas”, dijo, respirando con dificultad. “Y ni siquiera intentes hacer ruido.
Elena se quedó paralizada. Reconoció su rostro: Marco Riva, cuyo nombre solo se pronunciaba a medias en voz alta en la ciudad. Se decía que dirigía la organización criminal portuaria y no dejaba testigos. Tenía una mancha oscura de sangre en el dedo.
“No quiero hacerte daño”, dijo Marco. “Solo necesito unos minutos para esconderme.”
“¿Entraste en mi casa con un arma y dices que no quieres hacerme daño?” Elena intentó hablar con calma, aunque su voz temblaba. “Deja el arma.
No tuvo tiempo de responder. Se oyeron pasos frente a la puerta, seguidos de un golpe firme.
“¡Policía! ¡Abre la puerta!
Marco miró fijamente a Elena y le llevó el dedo a los labios.
“Si quieres salir de aquí sano y salvo, no hagas ruido.”
“No quiero convertirme en un criminal ni en cómplice.
“Entonces solo serás un rehén.”
Le agarró el brazo, lo abrazó y cerró la boca. Luego arrastró a Elena al baño y cerró la puerta. La chica quería salir, pero notó que Marco tambaleaba y se aferraba al borde del fregadero. Desde más allá del muro volvió a sonar la voz:
“Sabemos que está dentro. Ábrelo y nadie saldrá herido.
Elena tenía miedo de respirar.
Cerraron la cerradura desde fuera. Intentó retroceder, pero Marco le sujetó la muñeca con fuerza.
“Pase lo que pase, no te muevas.
La puerta se entreabrió. Dos hombres con esmoquin negro irrumpieron en la habitación — no parecían policías en absoluto. Uno de ellos miró a Elena en vez de a Marco. El otro ya estaba balanceando el brazo para golpear a la chica que estaba entre él y Marco, pero el primero detuvo a su compañero.
Lo que hicieron los alienígenas a continuación sorprendió a todos en la sala.
Lee la secuela en los comentarios…
El primer hombre agarró bruscamente el brazo de su compañero y lo apartó de Elena.
“Con cuidado. La señorita Vega debe regresar a casa ilesa.
Elena elsápadt. Így csak azok hívták, akik ismerték az apját — egy kikötői cég befolyásos tulajdonosát.
Marco elengedte a csuklóját, de a fegyvert nem eresztette le.
— Szóval Dario mégis elküldte az embereit érte — mondta. — És ezt védelemnek nevezte?
A szmokingos férfi összerezzent.
— A főnökünk felel Elena biztonságáért. Azért hívta meg az estre, hogy ne legyen a közelben, amikor a dokumentumokat átadják az újságíróknak.
— Milyen dokumentumokat? — kérdezte Elena.
Marco ránézett.
— Azokat, amelyek bizonyítják, hogy az apád és Dario évekig egy jótékonysági alapítványt használt pénzmosásra a kikötőn keresztül.
Elena megrázta a fejét. Az apja mindig azt mondta, hogy az alapítvány a tengerészcsaládoknak segít. Ő maga szervezte az estet, nem tudva, hogy a vendéglistát úgy állították össze, hogy a teremben újságírók és egy ügyész legyenek.
— És te? — kérdezte Marcótól. — Te is tudtad, miért hívtak meg?
— Ma tudtam meg. Dario azt akarta, hogy túsz legyél, ha a dokumentumok átadása meghiúsul. Ezért értem előbb a szállodához, mint az emberei.
— Rám fogtad a pisztolyt!
— Hogy ne rohanj ki azok elé, akik el akartak rabolni.
Ebben a pillanatban a szmokingos férfi elővett egy telefont. A képernyőn élő közvetítés ment: a riporterek már mutatták a dokumentumokat, a számlákat és a levelezést, amelyek Dariót az apja cégével kötötték össze. A képernyő alján sürgős üzenet jelent meg: az ügyészség házkutatásokat kezdett a kikötőben és az alapítvány irodájában.
— Az apám is érintett? — kérdezte halkan Elena.
— Igen — felelte Marco. — De éppen ő adta át a dokumentumokat. Rájött, hogy Dario be akar téged ugratni, és az alapítvány arcává akar tenni a saját sémájában.
Az ajtó előtt igazi rendőrök hangja hallatszott. A szmokingos férfi felemelte a kezét, és hátrált. Marco a földre tette a pisztolyt.
Amikor Elena kilépett a szállodából, az apja már az autónál várta. Kimerültnek látszott, és meg sem próbált mentegetőzni.
— Előbb el kellett volna mondanom — mondta.
— Igen — felelte Elena. — De most mindent elmondasz a nyomozóknak.
Néhány nap múlva a botrány megrázta Barcelonát: Dariót letartóztatták, az apja cége elvesztette a szerződéseit, az alapítványt pedig független vagyonkezelőknek adták át. Elena vallomást tett, és segített megőrizni a menhely támogatását.
Marco eltűnt, mielőtt megköszönhette volna neki. De másnap este egy rövid cetlit talált az ajtajánál: „Ezúttal te döntötted el, kinek hiszel.”
